2011. június 1-től Magyarországon is elindul a Disney Junior, a Disney Csatorna egy olyan különleges adásblokkja, amelyben kicsiknek szóló sorozatokat sugároznak majd. A Disney Junior programja az anyukák javaslatai alapján készült.
A Disney rajzfilmjei játékra és tanulásra ösztönzik a 2-7 éves gyerekeket, nagy hangsúlyt fektetve a kezdetleges matekra, a nyelvtanulásra, az egészséges életmódra, valamint a közösségi életre nevelésre és az érzelmi fejlődésre. A csatorna a gyerekkort ünnepli azzal, hogy nevetésre, éneklésre, táncra és mindenekelőtt mókázásra buzdítja a kicsiket.
Már a programterv kidolgozásának korai szakaszától részt vett a folyamatban egy oktatási és gyermekfejlődési szakember, aki átnézett minden tervet és forgatókönyvet, mielőtt abból műsor készült volna. Köszönhetően annak, hogy a szülőket is bevonták a munkába, a Disney Junior küldetése és valamennyi tartalma megkapta „anyu” jóváhagyását.
A Disney Junior programkínálatának része lesz a BAFTA jelölést kapott1 „Dzsungelélet” második évada, a „Mickey Egér Játszótere”, a „Manny Mester” és az „Oso különleges ügynök”. Olyan vadonatúj sorozatok is megjelennek az adásblokkon belül majd, mint a „Jake, a Sohaország kalóza”.
Most a magyar szülők is megismerhetik, hogy melyik rajzfilm milyen képesség, készség fejlesztésében nyújt segítséget a gyerekeknek, így könnyebben kiválaszthatják gyermekük számára a legmegfelelőbb sorozatot.
Manny és barátai konfliktuskezelési és probléma megoldási példákat mutatnak be, a Disney azon missziójának részeként, hogy segítsék a gyermekek egészséges tanulását és fejlődését.
Matematika tanulás - Mickey Egér Játszótere
A sorozat a matematikai készségek szórakoztató elsajátítását helyezi előtérbe. A gyerekek fejleszthetik matematikai tudásukat, megtanulhatják felismerni a különböző formákat, motívumokat és számos képrejtvényeket fejthetnek meg.
Gyakorlatias feladatok, időbeosztás - Oso ügynök
Oso, a plüss panda segít a gyerkőcöknek elvégezni olyan hétköznapi feladatokat, mint a levél postára adása, a szobájuk kitakarítása vagy a könyvtári kölcsönzés megismerése. A gyerekek így megtanulhatják, hogyan szervezzék meg és osszák be a mindennapi feladataikat 3 egyszerű lépésben, pont úgy, ahogy Oso csinálja.
Környezettudatosságra nevelés – Dzsungelélet
A sorozat a dzsungelben élő, kerekeken guruló állatok kalandjairól szól. Alappillére az az innovatív hozzáállás, amely arra bíztatja az óvódásokat, hogy legyenek környezettudatosak, és ismerjék meg a természet értékeit. Ezenkívül a sorozat a dzsungel számos pontján elhelyezett jelzőtáblák és szimbólumok használatával segít az iskola előtti készségek fejlesztésében. Az óvódások örömüket lelhetik a táblák jelentésének megfejtésében, amelyek segítenek megérteni magát a történetet.
Problémamegoldás, zenei nevelés - Jake, a Sohaország kalóza
Az új sorozat egy zenés, interaktív kincsvadászat, amelyben a gyerekek megismerkedhetnek a kalózcsapat tagjaival, Jake-kel, a kapitánnyal, és két barátjával, valamint az ellenséggel, Hook kapitánnyal. A kis kalózok útjuk során példát mutatnak csapatmunkából, megismertetik a gyerekeket különböző problémák, logikai feladatok megoldására; valamint minden sorozatban megtanítanak a gyerekeknek egy-egy kalóz dalocskát is.
forrás: est.hu